A liftbe állva néztem ahogy elhaladunk pár emberi csont mellett. Ahogy megállt a csőlift elindultunk egy igen hosszú folyosón. Ajtók és lépcsők követték egymást mígnem egy nagy kapuhoz nem értünk. Nem tudom milyen mélyen lehettünk, de az meglepett, hogy a vaskaputól jobbra hihetetlen fény áradt, mintha egy nagy üvegablak lenne a pokol mélyén. Értetlenül néztem a nagy fényáradatot. Dylan hangja rántott vissza a valóságba.
-Sok lényt, na meg persze lelket nem tudtunk elhelyezni emellé a cella mellé, vagy a közelébe. Nem bírnák ki a sok jóság és fény mellett, illetve a virágok illata is orrfacsaró. Ez a legelhagyatottabb hely és talán a legveszélytelenebb is, már akinek, de te nem tartozol közéjük. Téged imádni fog. Menj - mondta kedvesen, de én meg se mozdultam.
Dylan finoman megtolt amitől rögtön felébredtem. Lassan beléptem. Valami kattant mögöttem. A zár volt az.
-Nem jössz? - kérdeztem félénken.
-Nem, de hidd el, nem lesz semmi baj - a fiú bátorítóan mosolygott - Nincs félnivalód. Itt a kulcs- dobott be nekem egy apró fémdarabot.
-Kösz - morogtam alig halhatóan. Benéztem a cellaajtaján lévő kis ablakon de a hirtelen fény elvakított. Nem tehettem mást a kulcsot a zárba téve elforgattam. Az ajtót jól meg kellett tolni, de végül kinyílt.
Belépve virágok illata csapott meg, a cellában lámpák világítottak, de olyan természetesnek hatott a fényük mintha egy nagy ablak lenne itt valahol. Egy gyönyörű krémszínű kanapé volt elhelyezve a szoba egyik sarkában, de ezt csak akkor láttam meg mikor beljebb léptem, ugyanis egy boltív választotta el a két helységet egymástól. Volt ott még egy ajtó ami valószínűleg egy fürdőszobába vezetett. Rengeteg növény kúszott fel a falakon, birtokba vették a csillárokat, tulipánok és más számomra ismeretlen virágok mindenfelé lerakva. De a meglepetés csak ekkor jött. Egy csodaszép szőke angyalt véltem felfedezni egy antik szőnyegen ülve. Fehér ruhát viselt ami meglepő módon teljesen tiszta volt.
- Szia - köszöntem neki félénken. Többet nem tudtam kinyögni.
- Oh, szia. Bocsánat nem szoktak látogatóim lenni, a kaját is csak azon a kis lyukon adják be - mutatott a bejárati ajtón lévő apró reteszre - Mi szél hozott? Látom te is angyal vagy. Isten hozott az otthonomban. Tudom nem a legjobb de ennél többet nem tudtam kihozni belőle.
- Hát... Fogalmam sincs mit keresek itt. Vagy, hogy meddig leszek itt.
- Aha, velem is ez volt. Aztán egy éve itt roskadok. Az az érzésem nem jutok már többet ki innen főleg, hogy Rosier pont most kapta meg a nagy erejű nyakláncot.
- Mi köze van ehhez hozzád? Nem nálad van, az az volt.
- Nem, de csak én tudom használni. Vagyis majdnem. Van pár angyal aki ért hozzá. És megbízható.
- Sajnálom - motyogtam halkan.
- Ne sajnáld, nem a te hibád.
- De én hagytam el! Vagyis tőlem lopták el! Mindent elrontottam, mindent! - zokogtam.
Hirtelen nem is tudott mit mondani.
- Ne szomorkodj, majd visszaszerezzük - simogatta a hajam, de nem nyugtatott meg túlzottan.
Még egy kicsit vigasztalt amitől némiképp jobban éreztem magam.
Már hárman akartuk megkeresni a nyakéket, bár így sem voltunk valami sokan, főleg, hogy az egyikünk a börtönben ül, a másikunk már beilleszkedett de még nem tud semmit, én pedig hasznavehetetlen vagyok. Valószínűleg azt szeretnék ha ez a lány elmondaná nekem, hogy hogyan használhatná fel a gonosz a nyakláncot és akkor én leszek megvesztegetve. Bár nem tudom mivel. Diamondot fogják megölni? De nem is láttak minket még nagyon együtt. Akkor? Nincs mit elvesztenem. Az életem romba dőlt. Hacsak be nem bizonyítom, hogy felnőttem a feladathoz és vissza tudom szerezni a nyakláncot. Még egy kicsit beszélgettünk, jókat nevettünk együtt. Ebben a pillanatban kopogtak.
-Gyere, kijöhetsz!
Dylan volt az. A lányra néztem. Nem szerencsés ötven évesen idekerülni, nemhogy egy évet itt tölteni. Vajon rám is ez vár? Bizonyára nem. Miután nem mondom el hogyan kell használni a nyakláncot valószínűleg megbosszulják és nem kegyesen.
- Még nem is tudom mi a neved - mondtam az angyallánynak.
-Tiara.
Bólintottam, de arra nem volt időm, hogy én is elmondjam az enyémet, ugyanis Dylan megfogta a kezem és kihúzott onnan. Gyorsan még intettem, Tiara pedig boldogan visszaintegetett. Az ajtó bezárult ahogyan a kapu is mögöttünk.
- Jó volt egy kicsit egy angyallal beszélgetni igaz? Rosier ötlete volt.
Én csak bólintottam, aztán együtt indultunk el a lift felé.
2015. augusztus 11., kedd
2015. május 10., vasárnap
9. fejezet; Beilleszkedés
A falnak támaszkodva vártam Diamondot, aki bevetésen volt. Már bemutattam a démonoknak, de ő azt mondta szeretné jobban megismerni őket.
Unalmamban nem tudtam semmi se csinálni. Egy könyvespolc volt a sarokban, de azon is csak egy kötet állt, amit természetesen már kiolvastam. Angyalként nem volt kedvem beszélgetni a sötét lényekkel, tehát ez az elfoglaltság ugrott. Még ültem pár percet, de mit volt mit tenni, segítenem kellet Diamondnak, vagyis ő segített nekem, így, mondjuk úgy, hogy megpróbálom helyrehozni amit tönkretettem.
Föltápászkodtam a földről és elindultam az ajtó irányába. Ahogy átléptem a küszöböt, belebotlottam pár démonba, de szó szerint. Az egyik elkapott, végigmért, majd elengedett, így hasra estem. Mérgesen néztem fel rájuk és magamban eldöntöttem, hogy nem velük kezdem a barátkozást.
Unalmamban nem tudtam semmi se csinálni. Egy könyvespolc volt a sarokban, de azon is csak egy kötet állt, amit természetesen már kiolvastam. Angyalként nem volt kedvem beszélgetni a sötét lényekkel, tehát ez az elfoglaltság ugrott. Még ültem pár percet, de mit volt mit tenni, segítenem kellet Diamondnak, vagyis ő segített nekem, így, mondjuk úgy, hogy megpróbálom helyrehozni amit tönkretettem.
Föltápászkodtam a földről és elindultam az ajtó irányába. Ahogy átléptem a küszöböt, belebotlottam pár démonba, de szó szerint. Az egyik elkapott, végigmért, majd elengedett, így hasra estem. Mérgesen néztem fel rájuk és magamban eldöntöttem, hogy nem velük kezdem a barátkozást.
- Valami nem tetszik? - röhögtek ki mindannyian, majd a vezérük sötét szemével az én tekintetemet kereste.
Fölkeltem a földről, majd mérgemben és megalázottságomban elindultam. Ők nem bírták megállni, hogy ne szóljanak be nekem, még mielőtt eltűntem volna a folyosó végében.
- Ó, mész Rozierhez sírni? Nem nyaliztál még eleget? Most már sajnáltatod is magad? - a gúny érződött a hangján, én meg alig bírtam megállni, hogy ne forduljak vissza és keverjek le neki egy nagy pofont. De nem tetten meg. Lehet hogy a külsőm egy démonnőt tükröz, de én magam angyal maradtam, rettentő kinézetem ellenére is. Az angyali énem pedig nem hagyhatta, hogy holmi idegesség miatt bántsak valakit.
Rájuk se hederítve mentem tovább, de azért bólogatásommal jeleztem nemtetszésem. Ők mintha beleuntak volna a szekálásomba, elmentek, de azért pár "kedves és szép" szóval illettek még engem. Ellengettem a fülem mellett a káromkodásokat, és úgy mentem tovább, mintha nem hallottam volna semmit, de legbelül igenis zavart.
Kicsit idegesen folytattam utamat az ebédlő felé, amit egyben társalgó szobának is használtak. Ilyenkor rengeteg démon gyűlt össze, hogy beszámoljanak a napjukról és, hogy új barátokra találjanak.
- Nocsak, nocsak. Hol van az új barátnőd? - hallottam Lilith gúnyos hangját.
- Ott - mutattam az egyik asztal irányába, amit nem volt nehéz kiszúrni, ugyanis Diamond körül körülbelül tíz démon sertepertélt.
Ahogy láttam hamar beilleszkedett és jól mulatott. Hirtelen hátrafordult és intett nekem, hogy menjek oda. Semmi kedvem nem volt hozzá, de nem nagyon tehettem mást, így mosolyt erőltettem az arcomra, majd "boldogan" bevetettem magam a démonok közé. Ott ültem némán, miközben azt hallgattam, hogy az egyik démonlány először járt a felszínen, és hamar talált is egy prédát, amelyből életenergiát szívott, pontosan azzal a módszerrel, amellyel Lilith is kielégített egy férfit, ahogy ő mondta "örökre". Próbáltam fegyelmezni arcizmaimnak, de azok nem engedelmeskedtek nekem, és így csak egy fintorodott mosolyra tellett. Tudtam hogy unalmas órák várnak rám, - meg hát nem éreztem jól magam ebben a társaságban - így rátértem a lényegre.
- Figyeljetek! Úgy hallottam valaki hasra esett a folyosón - röhögtem fennhangon. A többiek először furcsán néztek rám, bizonyára egy fontos téma közepén tartott a beszélgetés, de aztán velem nevettek.
Gondoltam, ha elkezdek pletykálni, ők se bírják majd megállni, hogy ne mondjanak el ezt-azt. Tervem be is vált.
- Hallottátok? Lilitht leküldték a Halott Lelkek börtönébe, mert felvitte az új lányt egy kis túrára. Megmutatta neki az energia szerzésének fortélyát - mondta az egyik démonlány izgatottan, én pedig nem tudtam mit tegyek, és nagyon szégyelltem magam. Mondjam el hogy az a lány én vagyok? Vívottam magammal egy kicsit mire eldöntöttem: jobb ha nem tudják.
A buli két órán át tartott, elég sok szaftos pletykával, de a nyakláncról még csak egy szó se esett. Fáradságomban majdnem leestem a székről, de kötelességem ébren tartott. Amikor már tényleg nem bírtam tovább, felálltam és elköszöntem a többiektől. Az angyallány is velem tartott, mivel már ő is fáradt volt, meg mellettem kapott szobát. Ketten sétáltunk a hosszú folyosón, de egyikünk se szólalt meg. Végül én törtem meg a csendet.
- Hamar beilleszkedtél. Ügyes - mondtam csodálattal.
Nekem eddig nem sikerült, - bár nem is nagyon volt rá szükségem - ő meg második napját tölti itt és máris híre ment. Gondolkodtam hogy járt e már a pokolban, de elég nagy a valószínűsége, hogy nem. Csak jó színész, ami most pont kapóra jött.
- Köszönöm, igyekszem - mondta talán büszkén.
Ahogy így tartottunk a szobánk felé, feltűnt az öt lány akikkel már találkoztam.
- Na, hello. Rosier úr megvigasztalt? - tette fel ezt a "kedves" kérdést. Aztán Diamond felé fordította fejét - Szia Dragon. Ugye tudod, hogy ő egy bukott angyal? Gyere inkább velünk, az ebédlőbe megyünk. Késő este elhúzzuk az asztalokat és táncolunk holnap reggelig. Na? Nem tartasz velünk?
- Nem, köszi. Onnan jövök. Talán majd holnap - felelte kedvesen, mintha az előbb nem engem sértegettek volna.
Azért jól esett volna ha kiáll mellettem, bár tudtam nem teheti, mert akkor rossz hír is terjedhetett volna róla, - meg amúgy is, egy démon nem áll ki egy angyal mellett - és oda az eddigi munka. Még mielőtt beléptem volna szobám ajtaján, valaki megállított.
- Dina! Rosier úr hív! Siess! És ha lehet ma ne sajnáltasd magad, és ne flörtölj vele - ért oda hozzám Lilith.
Groteszk mosoly ült ki az arcán, mint aki elégedett magával, én pedig mérgesen néztem rá. Mi az, hogy nem flörtöljek vele? Soha nem is tette ilyet!
- Mi? Én nem smuzolok senkivel! - meredtem rá idegesen - És ha tenném is, mért zavarna téged? Tetszik neked?
- Sokaknak bejön, de én nem tartozom közéjük - mondta nyugodtan, majd elindult a szobája felé. Én pont az ellenkező irányba mentem szerencsére.
Menet közben pár démon megbámult, kiröhögött, de nem kerítettem nekik nagy sort. Rosier úr ajtajához érve bekopogtam.
- Gyere! - kiabálta ki. Ahogy átléptem a küszöböt, megcsapott az a jellegzetes illat, amit a szoba árasztott. - Szia. Foglalj helyet - mondta kedvesen miközben egy fotelra mutatott, pont vele szemben. Én persze nem tiltakozhattam, így helyet foglaltam. - A munkád miatt hívtalak és még mielőtt megkérdeznéd, nem, nem mondom meg mi az, csak azt szeretném ha tapasztalatot gyűjtenél, ezért megkértem valakit, hogy vigyen le a Halott Lelkek börtönébe.
Ahogy ezek a szavak elhagyták ajkát lefagytam. Nem tudtam mi van odalenn, de múltkor Lilith arckifejezéséből kiindulva, nem lehet a legjobb hely.
- Tessék? - kérdeztem meglepetten, hátha félrehallottam.
- Az őr kint vár. Sok szerencsét - bocsájtott utamra.
Csak azt tudtam remélni, hogy démonlány nem lesz ott. Meglepett fejjel hagytam el a szobát. Az őr tényleg kint várt.
Fekete haja a szemébe lógott, gyönyörű zöld szeme pedig megnyugtatott, és elfeledtette velem egy rövid pillanatra a küldetésem. Bőre fehér volt, mosolya tökéletes. Ahhoz képest hogy őr volt rendes ruha volt rajta. Fegyvert nem láttam nála, de biztos voltam benne, hogy van neki.
- Szia - köszöntem neki, de mintha nem hallotta volna, csak a folyosó végét nézte. - Szia.
- Oh, bocs. Szia - köszönt nekem, második felszólításra.
Végig nézett rajtam, és mintha tetszett volna neki amit lát. Nem akartam neki mondani hogy nem ilyen voltam ám. Angyalként tejfölszőke hajam, lila szemem és csodálatos fehér szárnyam volt. De ez elmúlt...
- Indulhatunk?
- Ige, igen. Tényleg mi a neved? - kérdeztem érdeklődve, ugyanis a nevét még nem mondta.
- Dylan. Na induljunk! - tapsolt kettőt, majd hozzátette - Ne ijedj meg, nem tudnak bántani.
- Tessék? - kérdeztem értetlenül.
- Mármint a halott lelkek. Nem tudnak bántani - mosolygott rám bátorítóan.
- Rendben - feleltem, de ez a hír kicsit sem nyugtatott meg.
Aztán elindultunk a lift felé.
Rájuk se hederítve mentem tovább, de azért bólogatásommal jeleztem nemtetszésem. Ők mintha beleuntak volna a szekálásomba, elmentek, de azért pár "kedves és szép" szóval illettek még engem. Ellengettem a fülem mellett a káromkodásokat, és úgy mentem tovább, mintha nem hallottam volna semmit, de legbelül igenis zavart.
Kicsit idegesen folytattam utamat az ebédlő felé, amit egyben társalgó szobának is használtak. Ilyenkor rengeteg démon gyűlt össze, hogy beszámoljanak a napjukról és, hogy új barátokra találjanak.
- Nocsak, nocsak. Hol van az új barátnőd? - hallottam Lilith gúnyos hangját.
- Ott - mutattam az egyik asztal irányába, amit nem volt nehéz kiszúrni, ugyanis Diamond körül körülbelül tíz démon sertepertélt.
Ahogy láttam hamar beilleszkedett és jól mulatott. Hirtelen hátrafordult és intett nekem, hogy menjek oda. Semmi kedvem nem volt hozzá, de nem nagyon tehettem mást, így mosolyt erőltettem az arcomra, majd "boldogan" bevetettem magam a démonok közé. Ott ültem némán, miközben azt hallgattam, hogy az egyik démonlány először járt a felszínen, és hamar talált is egy prédát, amelyből életenergiát szívott, pontosan azzal a módszerrel, amellyel Lilith is kielégített egy férfit, ahogy ő mondta "örökre". Próbáltam fegyelmezni arcizmaimnak, de azok nem engedelmeskedtek nekem, és így csak egy fintorodott mosolyra tellett. Tudtam hogy unalmas órák várnak rám, - meg hát nem éreztem jól magam ebben a társaságban - így rátértem a lényegre.
- Figyeljetek! Úgy hallottam valaki hasra esett a folyosón - röhögtem fennhangon. A többiek először furcsán néztek rám, bizonyára egy fontos téma közepén tartott a beszélgetés, de aztán velem nevettek.
Gondoltam, ha elkezdek pletykálni, ők se bírják majd megállni, hogy ne mondjanak el ezt-azt. Tervem be is vált.
- Hallottátok? Lilitht leküldték a Halott Lelkek börtönébe, mert felvitte az új lányt egy kis túrára. Megmutatta neki az energia szerzésének fortélyát - mondta az egyik démonlány izgatottan, én pedig nem tudtam mit tegyek, és nagyon szégyelltem magam. Mondjam el hogy az a lány én vagyok? Vívottam magammal egy kicsit mire eldöntöttem: jobb ha nem tudják.
A buli két órán át tartott, elég sok szaftos pletykával, de a nyakláncról még csak egy szó se esett. Fáradságomban majdnem leestem a székről, de kötelességem ébren tartott. Amikor már tényleg nem bírtam tovább, felálltam és elköszöntem a többiektől. Az angyallány is velem tartott, mivel már ő is fáradt volt, meg mellettem kapott szobát. Ketten sétáltunk a hosszú folyosón, de egyikünk se szólalt meg. Végül én törtem meg a csendet.
- Hamar beilleszkedtél. Ügyes - mondtam csodálattal.
Nekem eddig nem sikerült, - bár nem is nagyon volt rá szükségem - ő meg második napját tölti itt és máris híre ment. Gondolkodtam hogy járt e már a pokolban, de elég nagy a valószínűsége, hogy nem. Csak jó színész, ami most pont kapóra jött.
- Köszönöm, igyekszem - mondta talán büszkén.
Ahogy így tartottunk a szobánk felé, feltűnt az öt lány akikkel már találkoztam.
- Na, hello. Rosier úr megvigasztalt? - tette fel ezt a "kedves" kérdést. Aztán Diamond felé fordította fejét - Szia Dragon. Ugye tudod, hogy ő egy bukott angyal? Gyere inkább velünk, az ebédlőbe megyünk. Késő este elhúzzuk az asztalokat és táncolunk holnap reggelig. Na? Nem tartasz velünk?
- Nem, köszi. Onnan jövök. Talán majd holnap - felelte kedvesen, mintha az előbb nem engem sértegettek volna.
Azért jól esett volna ha kiáll mellettem, bár tudtam nem teheti, mert akkor rossz hír is terjedhetett volna róla, - meg amúgy is, egy démon nem áll ki egy angyal mellett - és oda az eddigi munka. Még mielőtt beléptem volna szobám ajtaján, valaki megállított.
- Dina! Rosier úr hív! Siess! És ha lehet ma ne sajnáltasd magad, és ne flörtölj vele - ért oda hozzám Lilith.
Groteszk mosoly ült ki az arcán, mint aki elégedett magával, én pedig mérgesen néztem rá. Mi az, hogy nem flörtöljek vele? Soha nem is tette ilyet!
- Mi? Én nem smuzolok senkivel! - meredtem rá idegesen - És ha tenném is, mért zavarna téged? Tetszik neked?
- Sokaknak bejön, de én nem tartozom közéjük - mondta nyugodtan, majd elindult a szobája felé. Én pont az ellenkező irányba mentem szerencsére.
Menet közben pár démon megbámult, kiröhögött, de nem kerítettem nekik nagy sort. Rosier úr ajtajához érve bekopogtam.
- Gyere! - kiabálta ki. Ahogy átléptem a küszöböt, megcsapott az a jellegzetes illat, amit a szoba árasztott. - Szia. Foglalj helyet - mondta kedvesen miközben egy fotelra mutatott, pont vele szemben. Én persze nem tiltakozhattam, így helyet foglaltam. - A munkád miatt hívtalak és még mielőtt megkérdeznéd, nem, nem mondom meg mi az, csak azt szeretném ha tapasztalatot gyűjtenél, ezért megkértem valakit, hogy vigyen le a Halott Lelkek börtönébe.
Ahogy ezek a szavak elhagyták ajkát lefagytam. Nem tudtam mi van odalenn, de múltkor Lilith arckifejezéséből kiindulva, nem lehet a legjobb hely.
- Tessék? - kérdeztem meglepetten, hátha félrehallottam.
- Az őr kint vár. Sok szerencsét - bocsájtott utamra.
Csak azt tudtam remélni, hogy démonlány nem lesz ott. Meglepett fejjel hagytam el a szobát. Az őr tényleg kint várt.
Fekete haja a szemébe lógott, gyönyörű zöld szeme pedig megnyugtatott, és elfeledtette velem egy rövid pillanatra a küldetésem. Bőre fehér volt, mosolya tökéletes. Ahhoz képest hogy őr volt rendes ruha volt rajta. Fegyvert nem láttam nála, de biztos voltam benne, hogy van neki.
- Szia - köszöntem neki, de mintha nem hallotta volna, csak a folyosó végét nézte. - Szia.
- Oh, bocs. Szia - köszönt nekem, második felszólításra.
Végig nézett rajtam, és mintha tetszett volna neki amit lát. Nem akartam neki mondani hogy nem ilyen voltam ám. Angyalként tejfölszőke hajam, lila szemem és csodálatos fehér szárnyam volt. De ez elmúlt...
- Indulhatunk?
- Ige, igen. Tényleg mi a neved? - kérdeztem érdeklődve, ugyanis a nevét még nem mondta.
- Dylan. Na induljunk! - tapsolt kettőt, majd hozzátette - Ne ijedj meg, nem tudnak bántani.
- Tessék? - kérdeztem értetlenül.
- Mármint a halott lelkek. Nem tudnak bántani - mosolygott rám bátorítóan.
- Rendben - feleltem, de ez a hír kicsit sem nyugtatott meg.
Aztán elindultunk a lift felé.
2015. április 27., hétfő
8. fejezet; Átváltozás
A liftbe beszállva Diamond ismertette tervét amely elég bonyolultnak bizonyult. Így szólt: beépül a démonok közé, kiérdemli a bizalmukat, információkat szerez tőlük és a végén, visszalopja a nyakláncot. A terv egyetlen szépséghibája a beilleszkedés volt. Ennél angyalibb nem is lehetett volna.
A csőlift ajtaja kinyílt, én pedig rémülettel és izgalommal telve figyeltem. Ahogy kiléptem senkit nem láttam. Odaintettem az angyallánynak, de úgy látszott nem az én engedélyemre várt. Bármikor megjelenhetett valaki, így ugrálva integettem neki. Ő nem mozdult, csak előkapott valami italt és azonnal fenékig itta. Hirtelen nem az a lány lépett ki a liftből akit én ebben a pár órában megismertem. Fekete haja a vállára hullott, türkiz szeme világos feketére váltott. Alakja ugyanúgy kecses és nőies maradt, viszont a szárnya már teljesen feketére váltott. Inkább hasonlított démonra, mint angyalra.
- Ez hatásos - mondtam elképedve.
Diamond csak mosolygott, ami rémisztő külseje ellenére is elég megnyugtató volt. Lépteket hallottunk magunk mögött.
- Lám, lám. Ki van itt? Csak nem a Föld felszínén járt valaki? - hallottam Lilith gúnyos hangját.
- Nem! - feleltem talán kicsit túl gyorsan. - Csak erre jártam. Hé! Találkoztál már... Dragonnal - mondtam Diamondra mutatva, aki egy kicsit meglepődött. Úgy gondoltam nem elég démonos a neve.
- Nem. Szia, Dragon - mondta gúnnyal a hangjában, majd végigmérte. Az angyallány külseje őt is meglepte - Tetszik a ruhád - közölte nemes egyszerűséggel.
- Hát, na jó mi mennék - szólalt meg Diamond.
Elindultunk a szobánk felé. Lilith elég gyanakvóan nézett ránk. Megvártuk amíg el nem tűnt a folyosó végében, addig csönd honolt. Aztán segítőtársam megszólalt.
- Dragon? - hangja meglepett volt.
- Bocsi. A neved nem sugallt elég... erőszakot. Ezek démonok!
- Oké - felelte halál nyugodtan.
A szobánk felé haladva, gondolataim a terv körül forogtak.
A csőlift ajtaja kinyílt, én pedig rémülettel és izgalommal telve figyeltem. Ahogy kiléptem senkit nem láttam. Odaintettem az angyallánynak, de úgy látszott nem az én engedélyemre várt. Bármikor megjelenhetett valaki, így ugrálva integettem neki. Ő nem mozdult, csak előkapott valami italt és azonnal fenékig itta. Hirtelen nem az a lány lépett ki a liftből akit én ebben a pár órában megismertem. Fekete haja a vállára hullott, türkiz szeme világos feketére váltott. Alakja ugyanúgy kecses és nőies maradt, viszont a szárnya már teljesen feketére váltott. Inkább hasonlított démonra, mint angyalra.
- Ez hatásos - mondtam elképedve.
Diamond csak mosolygott, ami rémisztő külseje ellenére is elég megnyugtató volt. Lépteket hallottunk magunk mögött.
- Lám, lám. Ki van itt? Csak nem a Föld felszínén járt valaki? - hallottam Lilith gúnyos hangját.
- Nem! - feleltem talán kicsit túl gyorsan. - Csak erre jártam. Hé! Találkoztál már... Dragonnal - mondtam Diamondra mutatva, aki egy kicsit meglepődött. Úgy gondoltam nem elég démonos a neve.
- Nem. Szia, Dragon - mondta gúnnyal a hangjában, majd végigmérte. Az angyallány külseje őt is meglepte - Tetszik a ruhád - közölte nemes egyszerűséggel.
- Hát, na jó mi mennék - szólalt meg Diamond.
Elindultunk a szobánk felé. Lilith elég gyanakvóan nézett ránk. Megvártuk amíg el nem tűnt a folyosó végében, addig csönd honolt. Aztán segítőtársam megszólalt.
- Dragon? - hangja meglepett volt.
- Bocsi. A neved nem sugallt elég... erőszakot. Ezek démonok!
- Oké - felelte halál nyugodtan.
A szobánk felé haladva, gondolataim a terv körül forogtak.
Sziasztok!
Bocsánatot kérek hogy eddig nem írtam új részt de egy hetet Erdélyben töltöttem és ott nem volt net. Viszont új részeket írtam csak a 8. fejezet rövid lett :( De remélem azért tetszeni fog nektek :D
2015. április 18., szombat
7. Fejezet; Újra A Felszínen
Teljes összezuhanásomba nem is vettem észre hogy látogatóm érkezett. Lilith fürkészve nézett végig rajtam.
- Miért búslakodsz? - kérdezte nyájasan, de mosolya arról árulkodott hogy élvezi a szenvedésem.
- Elhagytam valami fontosat - jelentettem ki.
Kinéztem az ajtón majd mikor láttam, hogy tiszta a levegő, megiramodtam. A csőlift ajtaja hamar kinyílt, én meg reszketve léptem be. Nem tudtam biztos jól döntöttem-e, de azt viszont igen hogy ha lebukok mehetek a Halott Lelkek börtönébe. A széllöketet megint éreztem. Nyílt az ajtó. A Föld felszíne megint ugyanolyan volt. Kopár. Se virágok, se fák, se semmi. Ez nyúlt el addig amíg a szem ellát. Egy hosszú sétának néztem elébe.
Nagy sóhajtozások közepette elindulta, lépteim mély nyomot hagytak a sárban. Ahogy így baktattam a semmi közepén, egyszer csak egy erdőt vettem észre. Megiramodtam a fák irányába. Majdnem elbotlottam, de szerencsére visszanyertem egyensúlyom. Mikor odaértem bevetettem magam az erdőbe, és nem akartam hinni a szememnek. Egy kisebb virágdzsungelbe keveredtem. Száz meg száz fajta és színű növény hajladozott mindenfelé. Az illatok csodásak voltak, olyanok amilyeneket már rég nem éreztem. Ahogy így sétáltam egy festői vízesés tárult a szeme elé. Egy angyalt pillantottam meg, aki gyönyörű virágokat tett a víz felszínére. Hirtelen kiszúrt engem, felém fordult, majd felkelt a földről és az irányomba tartott. A lábaim a földbe gyökereztek, nem tudtam megmozdulni, pedig legszívesebben elrohantam volna. Azóta nem láttam angyalt mióta kitaszítottak.
- Te vagy Dina ugye? - kérdezte kedvesen. Hangja lágy volt, szeme élénk, türkiz színben pompázott, haja szőke, bőrszíne pedig olyan világos mint az enyém. Alakja tökéletes, szárnya hófehér.
- Igen - mondtam félénken.
- Isten jól érezte, - kezdte mondandóját - nincs meg a nyakláncod. Hol van?
- Hát...- motyogtam. Igazán szégyelltem magam amiért elhagytam, nem is mertem a gyönyörű angyallányra szemébe nézni.
- Azért küldtek hogy segítsek megtalálni. Diamond -nyújtotta kezét, én meg megráztam a felém nyújtott karját.
Aztán együtt indultunk meg a lift irányába.
2015. április 16., csütörtök
Sziasztok!
Bizonyára észrevettétek hogy egy ideig a blog megszűnt. Nem tűntünk el örökre csak Satinnak nincs már ideje hogy ezt a történetet is vezesse így betársultam. Diana vagyok és őszintén szólva még soha nem vezettem blogot így lehet hogy egy kicsit bénázni fogok, ezért előre is elnézést. Megpróbálok olyan színvonalat nyújtani amilyet eddig Satin, ugyanis mostantól én fogom a történet nagy részét írni. A cseréket egy héten belül megpróbálom kirakatni. Remélem ugyanúgy fogjátok élvezni a történetet mint eddig, én pedig megpróbálok fantáziadús részeket írni.
2015. április 1., szerda
Rendelés
Sziasztok!^^
Úgy gondoltam - mivel sok más oldalon is láttam...- hogy vállalok design készítést és kritika rendelést!
Ezt mind INGYEN! És legkésőbb egy héten belül! A legjobb tudásom szerint eljárva természetesen! :3
Referenciaként fogadjátok ezt és a másik blogomat!
Design:
Amit meg kell tenned hozzá:
Írni egy emailt a huhiru1@gmail.hu-ra!
Úgy gondoltam - mivel sok más oldalon is láttam...- hogy vállalok design készítést és kritika rendelést!
Ezt mind INGYEN! És legkésőbb egy héten belül! A legjobb tudásom szerint eljárva természetesen! :3
Referenciaként fogadjátok ezt és a másik blogomat!
Design:
Amit meg kell tenned hozzá:
Írni egy emailt a huhiru1@gmail.hu-ra!
- Elmondani nekem, hogy milyen színek domináljanak.
- Van e valamilyen külön elképzelésed a design-t illetően?
- Linkelj képet ha van! Ha nincs, akkor azt is írd le!
- Milyen legyen a fejléc
- Ha van konkrét terved a fejlécet illetően küldj mellé képet!
- Egyé óhaj/sóhaj/kívánság, amit szeretnél ha megvalósítanék...
Kritika:
- Ezt akár chat-ben is kérheted, vagy itt kommentben! Elég annyit leírnod, hogy mi az oldalad neve, és azt, hogy csak a design-ról, csak a történetről, vagy mindkettőről kérsz e kritikát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)