Kopogás nélkül rontottam be a szobájába, arcom pedig eltorzult a dühtől, és nem is fogtam föl, talán nem is a valód tettest vádolom!
- Óh Dina! Mily' kedves meglepetés vagy ilyen korán reggel...- fogadott a lehető legudvariasabb módon, ahogy csak kitelt tőle.
- Hol a nyakláncom!? - ordítoztam magamból kikelve.
- És miért feltételezed mindjárt azt, hogy közöm van az ügyhöz? - széles mosoly virított az arca közepén, mint aki nemhogy segítene, inkább élvezi a helyzetem...
- Hát csak mert...este...
- Nem azért mentem be hozzád, hogy bármit is ellopjak, még az elgondolásod is sértő rám nézve! -vágott mondandómba, mielőtt azt befejezhettem volna - Mellesleg nem gondolod, hogy amikor csak így ukk mukk fukk berontasz hozzám, mások ,,enyhén" félreértelmezik a helyzetet!? Látod azokat a férfiakat ott? - mutatott a távolba hosszú ujjaival, melyek még hosszabb karmokban végződtek - ők a testőreim! Az a dolguk, hogy a közdémonokat távoltartsák tőlem, mert ha eddig nem tudtak volna, én vagyok a király!!! Hozzám nem szokás hívatlanul betörni, úgy ahogy te csinálod, mert az nem csak illetlenség... A végén még felháborodnak, hogy miért kivételezek veled!
- Ugye nem gondoltad, hogy eltereled a szót, ráadásul ilyen egyszerűen!? Tudom, hogy nálad van! Csak neked kelhetett... - folytattam a hepciáskodást! Nem törődve a lázongó démonokkal, akik látván, hogy ,,urukhoz" így szokásom berontani, ők is erre vágynak majd...
Eszeveszett turkálásba kezdtem, hogy megleljem amiért jöttem. A párnája alá is bekukucskáltam, és sorra húzogattam ki az éjjeli szekrényfiókjait is, de mindhiába!
- Dina, Dina! Én kifejezetten örülök, hogy ennyire megkedveltél, és már otthon is érzed magad nálam...de a szobalányok nemrég tettek rendet... Hálás lettem volna ha az apokalipszis utáni káosztól megkímélsz, vagy legalábbis a személyes holmijaimat tiszteletben tartod... De csak úgy mellékesen megsúgom: Ha én is ,,loptam" volna el, biztos jobb helyre raktam volna, mint a kispárnám alá... - nevetett naivságomon, mintha az arcomba vágta volna: ,,Te buta, én ennél sokkal okosabb vagyok!"
- Szóval be akarod adni nekem, hogy nem jött volna jól neked? Ki más lopná el, ők nem tudják milyen értékes!!! - üvöltöztem újult erővel.
- Mégis, mi okom lenne (királyként) ellopnom egy egyszerű nyakéket? Mitől olyan különleges neked?
- Öhm... - köszörültem meg torkomat, mint aki készen áll bevallani valami szörnyen lényeges dolgot - Régen Isten segítője voltam, mondhatni az első embere, a legbizalmasabb angyala... Még mielőtt a mennyország a jóság országa lett volna, ugyan úgy tele volt gonoszsággal és rosszindulattal, mint most a pokol... A teremtő megtisztította ezektől a bűnöktől és egy medalionba zárta, amit később rám bízott, a lelkemre kötve, hogy vigyázzak rá, még mielőtt valaki kiengedné belőle a GONOSZT! Ha a mennyben valaki kinyitná az egyensúly felborulna, és mindent a sötétség uralna!
- Szóval most bajban vagyunk? - nézett rám értetlenül, megjátszva, hogy nem érti miről beszélek.
- Te, és én nem.. Remélem megbocsájtasz, de ezért gondoltam, hogy közöd van a dologhoz. Elvégre neked jó lenne ha terjeszkedne a birodalmad... - sütöttem le szemem, attól félve talán hamisan vádoltam meg egy ,,ártatlan" démont, és talán a lepcses szám sodor végül bajba minket...
- És én erről honnét tudhatnék? Mielőtt legközelebb nekitámadsz valakinek jobb lenne ha alapos meggyőződésed volna, vagy kitűnő bizonyítékod! Mellesleg igen...most örülnék ha nálam lenne az a nyaklánc! De mégis mit teszel? Feljelentesz netán a királynál? Ja bocsi, az én vagyok... - kuncogott elégedetten, minduntalan azt sugallva nekem, hogy nem tehetek ellene semmit, és ha ő is az ominózus tolvaj, nem tudom megakadályozni a tervét!
Lássuk be...nem tévedett nagyot... Mi csak az idomított majmai voltunk, bábok, akik egyazon ritmusra rángatóztak, a karmester (Rosier) pedig nem vette jó néven ha valakinek nem volt ritmusérzéke a muzsikájához... Én is egy voltam ezek közül... Nem tudtam pontosan, hogy kinél van a nyaklánc, de tudtam, hogy neki köze van valamiképpen az ügyhöz, és abban is bizonyos voltam, hogy rájövök a titkára.
- Na és Rosier mikor állhatok be ,,dolgozni"? - mosolyogtam pimaszul, egyenes a szemébe.
Ő az ablak előtt álldogált és az üveg tükröződésében figyelt engem, ugyanakkor minden mozdulata közömbről és nemtörődömségről árulkodott, mintha holmi flegma kamasz lenne, aki ezzel a stílussal próbál visszavágni nekem. Engedetlen természetem láthatóan frusztrálta, sőt ha tehette volna rögvest dührohamban tört volna ki, de mindketten tudtuk, hogy szüksége lesz még rám, engem pedig türelemmel nyerhet meg...
- Dina... ne siettesd a dolgokat! Majd ha a terv, és minden egyéb is készen áll, akkor megteheted a kötelességed! - válaszolta, még mindig az ablakon bámulva kifelé. Már-már engem is lázba hozott mi lehet annyira érdekes odakint, de nem mertem közelebb lépni hozzá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése